Befejeződött a PannErgy projekt második fázisa Miskolcon
A tőzsdén jegyzett Pannergy Nyrt. az elmúlt év májusában adta át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kistokaj határában 7,5 milliárd forintba kerülő miskolci geotermikus projektjének első szakaszát, ez Magyarország és a térség legnagyobb geotermikus hőt hasznosító rendszere, amely tízezer miskolci háztartást és több mint száz intézményt lát el környezetbarát hővel.
A keddi tájékoztatás szerint a PannErgy Nyrt. leányvállalata, a Kuala Kft. a most befejezett beruházást részben a 2013. szeptemberében az Új Széchenyi Terv pályázatán elnyert, egymilliárd forintos vissza nem térítendő támogatásából finanszírozta.
A miskolci önkormányzat tulajdonában lévő, a Miskolc Holding Zrt. égisze alatt működő Miskolci Hőszolgáltató (Mihő) Kft. Tatár utcai hőközpontjában a projekt befejezésével megkezdődhet az a próbaüzem, amelynek köszönhetően a társaság hőenergiát szállíthat Miskolc belvárosába és az egyetemre, ezt a Tatár utcai fűtőműnél beépített csaknem 30 megawattos hőcserélőkön keresztül valósítják meg. A közlemény kitér arra is, hogy a Mihő az országban egyedülálló módon négy, különféle megújuló energiát hasznosít a távhőszolgáltatás rendszerében; a napkollektor rendszer energiáját, biogázt, biomasszát, valamint legjelentősebb mértékben geotermikus energiát. A tájékoztatás szerint jószerivel Európában is egyedülálló, hogy a cég idén a geotermikus energia bevonásával Miskolcon a "hőszükségletek" több mint 40 százalékát a megújuló energiaforrás felhasználásával állítja elő.
Forrás: epulettar.hu