Honlapunk cookie-kat használ, ez a technológia segít bennünket, hogy fejleszthessük szolgáltatásainkat, marketing tevékenységünket. Ha tovább böngészi honlapunkat azzal hozzájárul a cookie-k használatához. Elfogadom
Termékek Menü

Leier ötletpályázat építészhallgatók részére

Országos ötletpályázatot indít a Leier Hungária Kft. építészhallgatók számára, amelynek összdíjazása 1 050 000 forint. A pályázatra április 1-től szeptember 30-ig várják a – maximum háromfős csapatok – terveit, amelyekből az elbírálás után, 2014. október 15-én választja ki a Leier a három győztes pályaművet.

A Leier Hungária Kft. évek óta elkötelezett a magas színvonalú szakemberképzés iránt. A cég az elmúlt években már több ezer szakembernek és hallgatónak biztosított képzést, így segítve felkészültségüket, elmélyítve tudásukat. A Leier mindezek mellett a fiatal – még tanuló – építészhallgatókra is kiemelt figyelmet fordít, ezért egy több mint 1 millió forint összdíjazású pályázat meghirdetését jelentette be 2014. március 26-án, a győri Leier City Centerben. Az ötletpályázat három témában (három különböző összetételű család házának megtervezése) várja a fiatal építészek munkáit, amelyet az energia- és költséghatékonyság, az esztétikai megvalósítás és nem utolsó sorban a Leier termékek minél szélesebb, innovatívabb felhasználása alapján bírál el a szakmai zsűri.

Teljes cikk: magyarépítéstechnika.hu / Leier pályázat